Környezetvédelem a világban

Harc az illegális hulladéklerakók ellen

Összesen 240 millió forinttal támogatja az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az illegális hulladéklerakók felszámolását, a pályázaton 94 település nyert forrást – közölte az ITM szerdán az MTI-vel.

Az ITM tavaly év végén írt ki pályázatot az önkormányzatoknak azzal a céllal, hogy elszállítsák és kezeljék a közterületeken lerakott, elhagyott hulladékot.

Illegális hulladéklerakó a határban

A települések egyszeri, vissza nem térítendő támogatásként, előfinanszírozással kaphattak 500 ezer és 3 millió forint közötti összeget. Pályázni a 240 millió forintos keretösszeg kimerüléséig lehetett, az önkormányzatok a beérkezési sorrend alapján kaptak támogatást.

A szeméttelepek felszámolását érvényes hulladékgazdálkodási engedéllyel rendelkező szállítók és kezelők végezhetik – közölték.

forrás: mti

Hol van az ‘ÉN’ ebben a történetben?

A hulladéklerakók felszámolására indított hajtóvadászatnak is beillő pályázati program azért is olyan sikeres, mert a probléma megoldása évtizedek óta váratott magára. A civil kezdeményezések már korábbra nyúlnak vissza, noha persze nem kaptak akkora visszhangot és reklámot, mint a kormányzati intézkedés. Idén januárban kb. minden jelentősebb hírportál legalább egyszer beszámolt a pályázatról. Ez mind szép és jó. Természetesen.

Egy fecske… de hol a nyár?

Ilyenkor azonban egy kissé szomorú is az ember, és megint csak rá kell jönni, ha nem vagyunk elég nagy fecskék, egyedül bizony hiába akarunk nyarat csinálni. Vagy a fűtésszámlát nem bírjuk, vagy a hősugárzót nem tudjuk odébb vinni… No, de elég a képzavarokból, hova is akarok kilyukadni? Csak oda, hogy olyan elszomorítóan elidegenedünk mindentől. Látunk egy szeméthalmot az erdő szélén, jobb esetben műanyag zsákokkal, rongyokkal, rosszabb esetben kiszuperált hűtővel, leszedált akkumulátorral. Mit teszünk? Legyünk őszinték önmagunkhoz és képzeljük el a szitut…

Ami elsőre beugrott, azt írom le, szerintem a többség is ezt teszi: Néhány rosszalló gondolat kíséretében megcsóváljuk a fejünket, hogy

„ejnye, micsoda tróger emberek vannak, ha már ide kihozta, vihette volna a szeméttelepre is…”

Aztán pedig szomorúan tovább ballagunk. És még vagy 5 percig elégedettek is vagyunk magunkkal, mert mi- kezünk a szívünkön- ilyet nem csinálunk. Milyen szerencse, én jobb vagyok, mint más.

Hát nem vagyok jobb….!

Nem hátrány néha őszintének is lenni magunkhoz. Izgalmas…

A kollektív felelősségvállalás tehát nem merül ki abban, hogy a TB ránk eső része be van fizetve. A kollektív felelősségvállalás nem ott ér véget, hogy én nem szemetelek a törvényben meghatározott kereteken kívül.

Biztosan mindenkit eléggé feldühítene, ha a kocsibejárójához, vagy a kertjében raknának le egy nagy halom szutykot. Akkor persze telefonálgatnánk, akkor már ismeretlen tettes ellen feljelentés, magánlaksértés. Akkor már kérdezősködnénk a szomszédoktól, ki, mit látott. Nem számítana, mennyi időt ölünk bele, vezetne az igazságérzetünket megsértő édes bosszú. És nem hagynánk annyiban. És persze, azt már mondanom sem kell, az első biztosan az lenne, hogy eltakarítjuk a kertünkből a szemetet, amit más oda lerakott.

De kérdem: az erdő, ami körülvesz, nem az enyém? A tó, amihez kirándulok, nem az enyém? A hegy, amit megmászok, nem az én felelősségem? Igen, tudom, ezek már elcsépelt mondatok. De miért nem tudunk a világra végre úgy nézni, hogy ez a miénk? Nem mindenkié, az enyém. A kertet is magamnak művelem. A füvet is magamnak vágom, a fát, virágot is magamnak ültetem. A családnak, a gyerekeknek, hogy gyönyörködjenek benne, hogy tudjanak hol játszani, pihenni, ÉLNI.

Nem a birtoklás…. A gondoskodás a lényeg

Hát ideje volna gondolatban egy kicsit kitolni a birtokhatárt. És nem a birtoklásért. Hanem a gondoskodásért.

Oroszországban, az Izhevski Műszaki Egyetemen érdekes tapasztalatot szereztem. Az első két évben minden diáknak heti három kötelező gyakorlati órát kellett teljesíteni. Gyakorlat keretében pedig a kollégiumi közös tereket, a konyhát, mosókonyhát, társalgót kellett takarítani. Vagy az egyetem kertjében kapálni, gereblyézni, söpörni, lefesteni a padokat, stb. stb. Egyszóval rendet tartani a diáknak közvetlen környezetében. Ha valaki nem teljesítette a gyakorlatot, elúszott a félév… Lehetett színötös is az elméleti tárgyakból. Nem számított.

Őszintén szólva nem tudom, hogy itthon van-e olyan egyetem vagy főiskola, ahol vannak a diákoknak ilyen jellegű kötelezettségeik. Ennek nem néztem utána. Azt tudom, a kétezres évek elején a Pécsi Tudományegyetemen tőlünk ilyesmit nem vártak el. Pedig lehetett/ kellett (?) volna. Ez persze egyéni megítélés kérdése.

Illegális hulladéklerakók bejelentése- még csak a telefont sem kell felemelni

Számos szuper civil, egyesületi kezdeményezés él évek, évtizedek óta, akiknél neten is be lehet jelenteni az illegális hulladéklerakókat. Ilyen például a bükki vonatkozású Kaptárkő Egyesület, vagy kattinthatunk a hulladékvadászok honlapjára is. Most hirtelen ez a kettő jutott eszembe. Ők nem csak kezelik és folyamatosan frissítik az adatbázist, ezzel pedig nagyon hasznos információkat őriznek meg, hanem a tudást felelősséggel is kezelik, tehát vagy civilek bevonásával mennek rendet tenni, illetve a hatóságokhoz is eljuttatják az infókat.

Ne legyünk annyira önelégültek, mikor látunk egy illegális szemétlerakót. Gondoljunk arra, ha látom, de nem teszek ellene, én sem vagyok különb annál, mint aki otthagyta az út mentén. Mert én is legalább annyira nemtörődöm vagyok, mint az, aki nem mérlegelve tetteit, kiszórta felelőtlenül a cókmókját (és még szépen fogalmaztam).